Farkas Ibolya vagyok, pedikűrös.

Lábápolással foglalkozom az esztétikai pedikűrtől kezdve a speciális esetekig. Ebbe beletartozik a benőtt köröm kiemelése, tamponálása, a gombás köröm kezelése, a tyúkszem(ek) kiszedése, a sarokrepedések kezelése, géllakkozás, lábmasszírozás, peelingezés

2020-ban vizsgáztam, korábban 28 évig az egészségügyben dolgoztam. A kisebbik lányom születésétől fogva benőtt körömmel küzdött, és vele együtt én is. Kezdetben házilag próbáltam megoldani, majd megtudtam, hogy az egyik ismerősöm ezzel foglalkozik. Eleinte tőle kérdezgettem, mit is csinálok rosszul, majd szépen, fokozatosan „megtanultam”, hogy hogyan is kell ezt jól csinálni. De csak ezt és csak a gyerek lábán, majd vettem egy mély levegőt és úgy döntöttem, hogy elvégzem az „iskolát”. Egyrészt, mert szeretem, másrészt, mert érdekelt a többi probléma megoldása is. Szerelem volt elsőre. Azóta is folyamatosan továbbképzésekre járok, hogy a szakma csínját-bínját az ehhez legjobban értőktől tanuljam meg, és így biztosítani tudjam vendégeimnek a legjobb és magas minőségű szolgáltatásokat.

A pedikűrözésben nagyon sokat segített az „egészségügyis” múltam. Nem rettenek meg egy-egy nehezebb esettől sem. Fontosnak tartom a higiéniát, épp ezért egyszerhasználatos, eldobható szikét használok. Nagy hangsúlyt fektetek a fertőtlenítésre, mind a vendégek, mind a magam biztonsága érdekében.

A munkámra jellemző a szakértelem, és a precizitás egy igényes, barátságos környezetben. Természetesen a kezelés mindig személyre szabott, egyszerre egy személyre figyelek. Ezért is örülök, hogy a vendégeim szeretnek hozzám visszajárni.

Igény szerint házhoz megyek a X., XIV., XV., XVI. kerületekben.